2025

41 db cikk összesen

Nem lett belőle Superwoke, de nem is rengeti meg a világot – az új Superman-film inkább látványpékség, mint ideológiai térítés

Már a bemutatója előtt meglehetősen nagy hullámokat vetett a Superman legújabb mozis feldolgozása, miután a rendezője bevándorlóként utalt a címszereplőre. A végeredmény viszont nem ennyire direkt, inkább egy erősen nosztalgikus, grandiózus képi világú tanmesét látunk az emberi jóságba vetett töretlen hitről.

2025.07.10 11:01

A legbarokkabb magyar város, amit egyszer Szent László király is megmentett

Ennek emlékét őrzi Győrben a hagyományos Szent László-napi körmenet, illetve a Szent László Napok, amelyre idén július 27–28-án kerül sor. A győri nyárnak ezzel még koránt sincs vége, sok más mellett lesznek bornapok és romantikus időutazásnak is beillő Barokk Esküvő. Szombati-Serfőző Esztert, az események szervezéséért és lebonyolításáért felelős Győr Projekt Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

2025.06.26 13:55

Orbán kontra Soros, duplázó Náray Tamás és az Ellopott felnőttkor – a Libri idén is díjazta a közönség kedvenceit

Tavaly óta nem zsűri, hanem kizárólag az olvasók döntenek a Libri irodalmi díjakról, vagyis azé a kitüntetés, akinek az előző évben a legtöbb példányszámban kelt el a könyve. A több kategóriában kiosztott elismerés azt mutatja, hogy a családtörténetek, a transzgenerációs traumák, Borbás Marcsi és Korda György még mindig nem mentek ki a divatból.

2025.06.14 19:14

Udvaros Dorottya, Eszenyi Enikő, Ember Márk vagy Patrick Duffy – kik lesznek a magyar film legjobbjai?

Közel száz hazai alkotás, igazi fesztiválhangulat, új premierek és régi klasszikusok – ötödik alkalommal startol el a MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál. Június 18. és 21. között Veszprémbe, Balatonfüredre és Balatonalmádiba várják a filmbarátokat, egységesen 500 forintos jegyárakkal, és 22 kategóriában kiosztják a Magyar Mozgókép Díjakat is.

2025.05.10 16:32